IDŐPONTOTNeuroesztétikai nézőpontból: miért jutalmaz bennünket egyszerre a feldolgozás könnyedsége és a felfedezés öröme?
A neuroesztétika egyik meghatározó felismerése, hogy az esztétikai élmény gyakran összefügg a feldolgozás könnyedségével. Azokat a vizuális mintázatokat, amelyeket az agy gyorsan és kis erőfeszítéssel értelmez, hajlamosabbak vagyunk harmonikusnak, meggyőzőnek vagy egyszerűen szépnek érzékelni. Ezt a jelenséget írja le a processing fluency elmélete.
Ez a gondolat számos vizuális jelenséget magyaráz: miért vonzódunk a szimmetriához, miért hatnak erősnek a letisztult formák, miért keltenek bizalmat a jól szervezett vizuális rendszerek. A könnyű feldolgozhatóság nem pusztán kényelmes az agynak, hanem jutalmazó is. A forma ilyenkor nemcsak érthető, hanem helyesnek érződik.
Mégis, ha az esztétikai élmény kizárólag ebből fakadna, nehéz lenne megmagyarázni, miért váltanak ki csodálatot olyan vizuális rendszerek, amelyek távol állnak az egyszerűségtől. A barokk festészet sűrű kompozíciói, az iszlám ornamentika gazdag mintázatai vagy azok a képi struktúrák, amelyek csak fokozatos szemlélődés során tárulnak fel, látszólag éppen a könnyű feldolgozhatóság ellenében működnek.
Valójában azonban talán nem mondanak ellent a processing fluency elvének, inkább egy másik esztétikai jutalmazási mechanizmust mutatnak meg.
A neuroesztétikai gondolkodás — többek között V. S. Ramachandran munkái nyomán — arra utal, hogy az esztétikai jutalom nem kizárólag a könnyű feldolgozhatóságból fakadhat. Van, amikor a szépség a könnyedségből születik, és van, amikor abból, hogy képesek vagyunk megfejteni egy komplex képet.
Ezt nevezzük Ramachandran perceptual puzzle solving elvének. Bizonyos képi rendszerek nem azonnali érthetőségükkel jutalmaznak, hanem azzal, hogy a befogadó aktívan fedez fel bennük kapcsolatokat, rejtett rendet vagy késleltetett jelentést. A jutalom ebben az esetben a felismerés pillanatában érkezik meg: amikor valami, ami addig részben rejtett volt, hirtelen koherens egésszé áll össze.
Ebben a megközelítésben a komplexitás önmagában nem esztétikai érték. Nem a bonyolultság vonzó, hanem a megfejthető komplexitás. Nem a káosz jutalmazó, hanem az a vizuális gazdagság, amely keresésre hív, majd felismeréssel jutalmaz.
Innen nézve a legerősebb vizuális rendszerek gyakran nem azért hatnak, mert kizárólag könnyen feldolgozhatók, vagy mert pusztán összetettek, hanem mert a kétféle jutalmazási mechanizmusból egyszerre merítenek. Első pillantásra orientálnak, később pedig többet tárnak fel magukból.
Ez a brandingben és designban különösen izgalmas gondolat. Nem feltétlenül azok a legerősebb megoldások, amelyek a lehető legegyszerűbbek, hanem azok, amelyek egyszerre hozzáférhetők és a felfedezés örömét is kínálják.
Talán ez magyarázza azt is, miért lehet esztétikailag meggyőző egyszerre egy minimalista logó és egy túldíszített barokk kompozíció.
Nem ugyanazért jutalmaznak.
Mindkettő jutalmaz.
A processing fluency az első benyomás esztétikája. A perceptual puzzle solving a tartós emlékezet esztétikája.
